Az ember, aki mindenkinél jobban ismeri az afrikai piacot.

Az ember, aki mindenkinél jobban ismeri az afrikai piacot.

„Amikor felébredek, az első amit hallok (még az előtt, hogy ettem) – értesítés a segédemtől: „Gilles, szia! A napirend..."
 
 Utána én se reggelizek. Előbb elkezdek válaszolni az értesítésekre a Facebookon, Telegramon, WhatsAppon. Az emberek türelmetlenek! Választ szeretnének kapni most és azonnal.
 
 Általában különböző országokban tartok prezentációkat, ezért gyakran turnézom. Végül is hét országban vagyok nemzeti képviselő, ahol folyamatosan zajlanak a rendezvények. Tehát a nap következő szakasza: elkészítem a bejelentéseket az aktuális eseményekről. Rengeteg információ van, és ezeket előre fel kell tölteni a webirodában.
 
 Aztán kezdődnek a prezentációk. Egy héten 4-5 prezentáció is lezajlik, ezek közül néhány akár több órán át is eltart. Sőt mi több – a prezentáció után ott maradok a helyszínen és segítek a résztvevőknek regisztrálni. Miközben készülök az előadásaimra, Barbarának sikerül adnia nekem valami ennivalót. Afrikai üzleti útjaim néha hat hónapig is eltartanak. De ilyet valószínűleg egyetlen partner sem tesz. Afrikában a számítógépek és laptopok megléte luxusnak számít, ám telefonon keresztül nem mindig világos minden. Így én magam, a telefonomról, Barbarával együtt, segítek az embereknek a regisztrációban, amely néha késő éjszakáig tart.
 
 A prezentáció után pedig leülök a számítógépem elé, mert a felhasználók újabb kérdései gyűltek össze. Ezután videót szerkesztek. Még nem sok francia nyelvű videótartalom áll rendelkezésre, ezért magam készítem el ezeket. Ezeket a videókat a felhasználók osztják meg a közösségi médiában. Saját kezdeményezésemre bővítem a YouTube-on lévő tartalmat. Az én bejelentéseim elsőként jelennek meg még mindenki másé előtt, én nem várok a fordítókra. Látom az orosz nyelvű tartalmakat, ha valamit nem értek, megkérdezem a fordítómat, készítek egy videót, és közzéteszem.
 
 És most már végre lehetőségem van enni! Megengedhetem magamnak, hogy kimozduljak, és vacsorázzak, így a visszatérésem után. Ezután ismételtem az újabb megkereséseket ellenőrzöm. Éjjel kettőkor lefekszem. Van 6-7 órám aludni. Ugyanakkor napi 1-2 órát szánok a fordítommal és a kurátorommal való megbeszélésemre is. Nem mondanám, hogy lenne egy pontos ütemterve a munkámnak, vagy az alvásomnak."
 
 
 
Szia! Engem Gilles Webernek hívnak és én vagyok a SOLARGROUP vállalat nemzeti képviselője Franciaországban és Afrikában. Ezen felül még öt francia nyelvű országban képviselem a társaságot.
 
 Az elsődleges végzettségem alapján elektrotechnikus vagyok. Ezért mindig is könnyű volt megértenem, hogy miként működnek a motorok, komfortosan érzem magamat ebben a szférában.
 
 2015. óta egy közösségi finanszírozási platformmal rendelkező közlekedési innovációs vállalatnál dolgozom. A megalakulásuk óta velük dolgoztam, és a lehető legmagasabb státuszt értem el náluk. Emellett saját vállalkozásom is volt Franciaországban, amely környezetbarát otthoni termékekre szakosodott. Ez a vállalkozás még mindig sikeresen működik. 
 
 Állandóan szomjazom az új dolgokra. Tetszik a folyamatos fejlődés gondolata. Új projektet kerestem – 2018-ban megtaláltam a SOLARGROUP-ot. És azonnal aláírtam a partneri szerződést. Két vállalat közül kellett választanom, mivel nem akartam egyszerre két cégnél is dolgozni. A SOLARGROUP-nak nyilvánvaló előnyei vannak: a partnerprogrammal való könnyű munkavégzés, a díjazás, a befektetések alacsony belépési küszöbe, környezetvédelmi szempontok. És vannak a nem nyilvánvalóak: a vállalat mindenkivel bizalmi és baráti kapcsolatot épít ki. Van valami, amivel összehasonlíthatom: az előző cégemnél néha nehéz volt segítséget és választ kapni a kérdéseimre. A SOLARGROUP vállalat meglepett a hatékony, gyors és kényelmes munkájával. Később, amikor Moszkvában jártam, nagyszerű fogadtatásban részesültem, és biztosítottak nekem három napra tolmácsot. Sehol máshol nem láttam ilyen hihetetlen hozzáállást a partnerekhez. Ez volt a fő motiváció, amiért ehhez a vállalathoz csatlakoztam.
 
 Tanulni akartam az előző cégemnél elkövetett hibákból, így egy kiegészítő marketing képzésen vettem részt. A tanfolyam során megismertem a leghatékonyabb eszközöket, többek között az online munkához szükségeseket, amelyek segítettek felépíteni és fejleszteni a partneri struktúrámat.
 
 Az első dolog, amit tettem, amikor csatlakoztam a SOLARGROUP-hoz, az volt, hogy létrehoztam a saját blogomat, hogy beszéljek a projektről. 4 napomba telt, mire megtöltöttem azt anyaggal. Meg kell jegyezni, hogy a projekt kezdeti szakaszában minden információ orosz nyelven volt. Adaptáltam azt a francia közönség számára. Ha bárkinek kérdése volt, felvettem a telefonszámokat és az e-maileket, és közvetlenül kapcsolatba léptem az adott személyekkel. Tehát az első lépés nem volt könnyű. De azzal a céllal jöttem az új vállalathoz, hogy itt is a lehető legmagasabb státuszt érjem el, ahogy az előzőnél is. A státusz jobban érdekelt, mint a pénz, bár a jó pénz is egy vonzó dolog.
 
 A második lépés az volt, hogy felhívtam az ismerőseimet, akik már korábban is sokat fektettek be, és meséltem nekik a projektről. Az információ megosztása nemcsak nyereséges, hanem nagyon érdekes is. Akkoriban szinte semmit sem lehetett tudni a projektünkről. De rájöttem, hogy be tudom vonni az embereket, mert hírnevem volt arról, hogy nem kínáltam olyan ostobaságokat, mint a piramisjátékok, hanem mindig konkrét terméket kínáltam. Az emberek bíztak bennem, és csatlakoztak a projekthez, annak ellenére, hogy az még teljesen új volt. Amikor a SOLARGROUP-ról beszéltem, elsősorban a vállalat termékét mutattam be, a motorokat. Az újdonság volt az, ami vonzónak bizonyult. Az embereket érdekelte, hogy több kedvezményhez, több előnyhöz jussanak, és magas kedvezménnyel vásároljanak befektetési csomagokat. És megkapták ezeket.
 
 Hamar el akartam kezdeni a csapatépítést, ezért úgy döntöttem, hogy a partnerségi struktúrámat mélyrehatóan fogom fejleszteni. Egyszerűen nem olyan izgalmas egy lineáris struktúrát kiépíteni. Kíváncsi voltam, hogy milyen gyorsan érhetem el a fő célomat – vagyis a legmagasabb státuszt, úgy, ha segítek más partnereknek a következő szint elérésében. Egy évembe telt. Az emberek bizalmának köszönhetően úgy alakítottam ki a csapatomat, hogy nem rendelkeztem minden információval a megfelelő nyelven.
 
 Mint ahogy most is és az első évben is, minden időmet ennek szenteltem. Reggeltől estig dolgoztam. Munkamániás vagyok, és ez engem boldogsággal tölt el! Számomra nincs nyelvi akadály. Régóta dolgozom egy oktató-fordítóval, gond nélkül tudunk telefonálni és beszélgetni, még hajnali kettőkor is, ha ő ébren van. Tehát mindenkivel, akivel közvetlenül beszélek a vállalatnál, például Pavel Sadszkijjal, nagyon simán mennek a dolgok.
 
 Hiszek abban, hogy mindenkiben van potenciál, és mindenkivel együtt dolgozom. Persze érdekesebb az aktívabbakkal. Azt tapasztaltam, hogy két féle ember létezik:
 
 Kezdeményező szelleműek, akik aztán vezetőkké válnak. Nekik nem kell az irányítás. Ő bennük meg lehet bízni. Kamerunban például van egy vezetőnk, aki saját pénzén nyomtatja ki az anyagokat, hogy minden ember elolvashassa őket, ha nincs más lehetőségük a SOLARGROUP megismerésére. Bár én erre nem kértem meg őt.
 És azok, akik mástól várják a kezdeményezést. Nekik mindig rengeteg kérdésük van a körülöttük levőkhöz. Mint partnerek, ők kevésbé hatékonyak.
 
 Amíg az én struktúrám kicsi volt, személyesen dolgoztam az összes partnerrel, mindenben tanácsot adtam és segítettem. Ez azonban fizikailag lehetetlen egy nagy struktúra esetében. Ezért általában vezetőket keresek. Nálunk van a legtöbb nemzeti képviselő a struktúrában. Azokban a vezetőkben, akikben a leginkább megbízom, és akiket magam választottam ki, rájuk már átruházhatom a kisebb partnerekkel történő munkát. Ez hatékonyabb az üzletfejlesztés szempontjából, az időgazdálkodás szempontjából.
 
 Furcsa módon a legtermékenyebb eszköz, amit találtam, a WhatsApp volt. Csoportokat hoztam létre minden egyes országhoz. Afrikában például az emberek egyáltalán nem nyitják meg az e-maileket, nem dolgoznak vele. De a WhatsApp csoportom, ahol folyamatosan tájékoztatom őket az akciókról és új tartalmakat teszek közzé, sokkal relevánsabbnak bizonyult. Ezeket a csoportokat saját kezdeményezésemre vezetem, a vállalat által működtetett csoportokon kívül. Van egy társam, egy francia nyelvű koordinátor, és együtt vezetjük ezeket a csoportokat. Én sokszorosítom az embereket. Én felveszek és ismételten felveszek tagokat, ők is felvesznek új tagokat – és így a csoport növekszik. Ezekben a csoportokban az embereket a státuszuk alapján osztom fel. Például az új partnerek sok tájékoztató munkát igényelnek, míg a magasabb státuszú partnereket másképp kell kezelni, mivel más problémákkal küzdenek, és mélyebb anyagot kell tanulmányozniuk. 
 
 Én azonban nem teszek különbséget az információk között a partneri státuszuk alapján, hisz mindenki számára ugyanaz. De vannak személyek, akiknek több kell. Például azok, akik még nem elég érettek ahhoz, hogy szakértőkké váljanak, de már nem kezdők. És az általuk feltett kérdések már bonyolultabbak. És ez a szétválasztás kritériuma: a kérdések összetettsége.
 
 A vállalati chatekben nyújtott technikai támogatás sem mindig elegendő. Ezért úgy döntöttünk, hogy ilyen támogatást is nyújtunk a beszélgetéseinkben. Van egy csodálatos asszisztensem, Barbara, aki óriási mennyiségű munkát végez. Együtt válaszolunk a kérdésekre, pdf fájlokat, videókat készítünk. Például a csoportokban az emberek azt írják: hogyan lehet pénzt feltölteni a számlámra? Nem érkezett meg a pénzem, mit tegyek? Nem írnak a műszaki ügyfélszolgálatnak a cég weboldalán, mert először a weboldalon először egy bejelentést hoznak létre, és az nem olyan gyors. A problémákkal küzdő emberek egyből nekem írnak. A sebességért, a minőségért és a mennyiségért kell dolgoznom. Ez sikerül is, Barbarának köszönhetően. Azt mondanám, hogy Barbara – Gilles Weber egyik másolata, gyakorlatilag egy második én. Csoportokban főként ez a fajta munka zajlik – a partnerek segítése.
 
 Minden partner, aki csatlakozik a projekthez, azt mondja: pénzt akarok, pénzt akarok keresni. Az embereket általában elsősorban a pénz érdekli. Egy újonc számára pedig nagyon fontos, hogy megkapja az első dollárt a számláján. Jobb, ha minden vállalkozásban a pénzügyi komponenst tekintjük a fő motivációnak, ez alól a partneri vállalkozás sem kivétel. Ezért a legjobb, ha a promóciót az ajánló linkekkel, a hírek közzétételével kezdjük, majd lehetőség szerint minden marketing eszközt felhasználunk. Általában mindenki tudja, hogy egy partnerprogramban dolgozni kell, de nem tudják, hogy pontosan hogyan. Az én feladatom – az emberek irányítása, mivel a marketingeszközök szakértője vagyok. Az általam tartott webinárokon pont azt mondom el, hogy mit kell tenni. És az első dolog, amit a kezdő partnereknek ajánlok, hogy azonnal népszerűsítsék a vállalatot az információk segítségével, és osszák meg a linkeket a közösségi hálókon. Ezek lehetnek egyszerű szövegek is az ajánlói linkjeikkel. 
 
 Rengeteg olyan induló vállalkozás van, amelyben az emberek részt vehetnek. Projektünket a megbízhatóság és az átláthatóság jellemzi: okirati bizonyítékok és egyéb garanciák. Ezt érdemes kihangsúlyozni. Általában az emberek gyorsan akarnak sok pénzt keresni. És néhányan, amikor meghallják, hogy a konkurens projektek már kifizetődőek, akkor átpártolnak. De ezek az emberek nem figyelnek arra, hogy az ilyen induló vállalkozásoknál jelen lehet a helytelen pozícionálás is, egyszerűen csak számukra a gyors pénzszerzés gondolata túl vonzónak tűnik. Tehát mindig szem előtt kell tartani az emberek fő motivációit, amelyekből csak kettő van: sok pénz és sok pénz gyorsan. Ez, sajnos így van.
 
 Élvezem, amikor más nemzeti partnerekkel kommunikálhatok. Ez nem olyan egyszerű, van köztünk egy nyelvi akadály. Én beszélek németül. Ezért a németül is beszélő partnerekkel van egy WhatsApp csoportunk, ahol megvitatjuk a projekt fejlesztésére vonatkozó ötleteket. Nagyon kedvelem az indiai nemzeti partnert, Birdi Gulshan Kumart. Ő nem beszél németül, ezért nehéz vele kommunikálni. De ő egy példakép számomra. Az én eredményeim a pénzügyek tekintetében még nem olyan nagyszerűek, mint Birdié. Szeretnék úgy fejlődni, mint ő! Mi találkoztunk már Moszkvában egy nemzetközi konferencián.
 
 Úgy gondolom, hogy a professzionalizmus az – amikor minden megegyezik azzal, amit csinálsz. Egészen a külső megjelenésig. Például egy prezentáción egy logóval ellátott inget viselsz, és a háttérben ott van a cég logója is. Tudnod kell, hogy miről beszélsz, és ezt az információt a megfelelő módon, a megfelelő stílusban kell lekommunikálnod. Nagyon fontos, hogy mindig felkészülten, pozitívan válaszolj a kérdésekre. Ha nem tudod, mit válaszolj, akkor jobb, ha pontosítod a kérdést, és majd később visszatérsz rá.
 
 Örülök, hogy egy olyan vállalat tagja lehetek, ahol ilyen sokan támogatnak egy innovatív projektet, és ennyi lehetőséget nyitnak meg mások számára. Különösen a „Sovelmash" TMTI építésének előrehaladásáról szóló híreknek örülök. Ez maximális garanciát nyújt az embereknek.
 
 Munkám során nagy előny volt számomra, hogy fizikailag tarthattam prezentációkat Afrikában. Itt az internetproblémák miatt, és mivel a kommunikációs módszerek nagyon drágák, a fizikai előadások különösen fontosak. Ezeken marketingkampányokat teszünk elérhetővé, hogy az emberek extra előnyökhöz jussanak. Afrika – egy nagyon speciális piac, és a vállalat által kínált promóciókat hozzá kell igazítani. Kimondottan a piac kezdeti időszakában volt nehéz a kedvezményekkel, mivel nem mindegyik volt megfelelő és érthető a közönség számára. Mostanra ezt a piacot is elsajátítottam.
 
 Számomra az elismerés valószínűleg fontosabb, mint a pénz. Bár az egyik nem zárja ki a másikat. Minél magasabb azonban a szakértői státuszod, annál többen követnek téged. Az elismerés és a pénzkeresés – mindennél jobb. A SOLARGROUP-nál ez lehetséges.