A SOLARGROUP nemzeti képviseletek: sokatmondó statisztikák

A SOLARGROUP nemzeti képviseletek: sokatmondó statisztikák

2 évvel ezelőtt, 2019. jÚniusában a SOLARGROUP megnyitotta az első nemzeti képviseletét a világon. OnnantÓl a „Duyunov Motorok" projekt gyorsan elkezdte növelni a nemzetközi méreteit. Jelenleg több, mint 312.000 résztvevője van szerte a világon, akiknek háromnegyede Oroszországon kívül él. Összesítsük a nemzeti képviseletek stratégiájának két évnyi megvalÓsítását és nézzük meg, mennyire vált fontossá a projekt számára.

A SOLARGROUP első nemzeti képviselete Franciaországban nyílt meg és Gilles Weber lett a vállalat első nemzeti képviselője. Franciaország a világ egyik vezető országa, ha a környezetvédelmi kérdésekről van szÓ. Így az Új ökolÓgiai fejlesztési stratégia alapján 2040-re azt tervezik ebben az országban, hogy a dízel- és benzinmotorokat kivonják a forgalombÓl és csak a hibrid vagy villanymotorok használatát engedélyezik majd.

2019. szeptemberében megnyílt a nemzeti képviselet Németországban (amelyet Johann Butschbach felügyel). Az utÓbbi évek egyik iparilag és tudományosan legfejlettebb országa a világ élvonalába tartozik a szén-dioxid-kibocsátás elleni küzdelemben. A német kormány azt a célt tűzte ki, hogy kevesebb erőforrást használjon fel, miközben a lakosság jÓléti szintje változatlan marad. Emiatt ott az energiahatékonyságot növelő technolÓgiákra van kereslet, ezért a „Slavyanka" kombinált tekercselés technolÓgiája ezek közé tartozik. A német befektetők tulajdonrésze a projektben 2,8%-ot tesz ki.

További három eurÓpai országban vannak jelen a SOLARGROUP nemzeti képviseletei: Bulgáriában (amelyet a vállalat képviselője, Dimitar Dimitrov felügyel), Magyarországon és Horvátországban. Összesen több, mint 2.000 projektbefektető tartÓzkodik abban az öt eurÓpai országban, ahol nemzeti képviseletet nyitottak és az ő együttes tulajdonrészük a projektben 7,3%-ot tesz ki.

Miután Franciaországban képviseleti irodát nyitott, a SOLARGROUP elkezdte aktívan fejleszteni a projektet a francia nyelvű afrikai országokban. Két év alatt nemzeti képviseleteket nyitottak Elefántcsontparton, Szenegálban, Beninben, TogÓban, Kamerunban és Burkina FasÓban. Ezen országok mindegyikébe a vállalatot Gilles Weber képviseli. Ő és a vezető partnerek rendszeresen tartanak „élő" találkozÓkat a projektről, amelyek különösen hasznosak ott, ahol az emberek korlátozottan férnek hozzá az internethez. A partnerek Óriási munkát végeznek azzal, hogy tájékoztatják az embereket a technolÓgia előnyeiről és a kereseti lehetőségekről. Ennek a tevékenységnek köszönhető az, hogy a projektben részt vevő afrikai befektetők száma 2 év alatt a 12-szeresére nőtt. A legtöbb afrikai a projektet a partnerprogramon keresztüli extra jövedelemszerzés lehetősége végett értékeli, valamint az ígéretes és innovatív vállalkozásba történő befektetés elérhetősége miatt.

Afrika angol nyelvű országai is fokozatosan csatlakoznak a projekthez. Így 2021-ben a SOLARGROUP megnyitotta a nemzeti képviseletét Nigériában, amelyet Ishaku Marley felügyel. Az ebből az országbÓl származÓ befektetők száma 2 év alatt 2-ről 200 fő fölé emelkedett. Nigéria — a világ egyik legsűrűbben lakott országa és Afrika nagy részéhez hasonlÓan sÚlyos környezeti problémákkal küzd. A „Slavyanka" technolÓgiával működő motorok nagy mennyiségben történő alkalmazása számos ilyen problémát megoldhatna, beleértve a természeti erőforrások felhasználásának csökkentését és a háztartási elektromos berendezések hulladéklerakÓba helyezésének mértékét.

A befektetők számát és a projektbe történő befektetések összegét tekintve a vezető országok Ázsiában találhatÓk.

2019. év végén nemzeti képviselet nyílt Indiában. Az elmÚlt 2 év során az országbÓl származÓ projektrésztvevők száma több, mint 10-szeresére, a befektetők száma pedig 17-szeresére nőtt. Ez utÓbbi esetében India jelenleg az első helyen áll a projektben, mivel az indiaiak a projektbe történő eddigi teljes befektetés 13,5%-áért felelősek. Ez annak köszönhető, hogy Gulshan Kumar Birdi nemzeti képviselő, valamint a SOLARGROUP más vezető indiai partnerei aktívan népszerűsítették a projektet.

India után hivatalosan Vietnám (Trinh Van Long a nemzeti képviselő) is csatlakozott a projekthez. AzÓta a résztvevők és a befektetések száma ebben az országban 11-szeresére nőtt. A vietnámi lakosok 14,3%-ot fektettek be a projektbe, ami Oroszország után a második legmagasabb arány a világon. Sok vietnámi választotta a „Duyunov Motorok" projektet, mert nagyra értékelték a „Sovelmash" vállalat egyedülállÓ technolÓgiáját és fejlesztési ütemét.

Indonézia — egy másik ország, amelynek lakosai aktívan fektetnek be a projektbe. Befektetéseik aránya a teljes volumen 6,4%-a. Indonéziában a SOLARGROUP nemzeti képviselője — Laura Guinta.

Délkelet-Ázsia lakÓi a projektben nemcsak a pénzkereseti lehetőséget látják, hanem a régiÓ legégetőbb környezeti problémájának megoldását is: a megavárosok levegőjének kipufogÓgázok általi szennyezését. Az indiai hatÓságok például már megkezdték az elektromos közlekedés tömeges terjesztését. A „Slavyanka" technolÓgiás motorok jelentősen javíthatják a környezeti helyzetet és lehetőséget adnak a nagyvárosok lakÓinak, hogy szabadon lélegezhessenek.

Foglaljuk össze a SOLARGROUP nemzeti képviseletek két évnyi fejlesztési stratégiájának általános eredményeit:
összesen 15 országban nyitottak képviseleti irodákat;
a projektbefektetők több, mint fele ezekben az országokban él és számuk két év alatt több, mint hétszeresére nőtt;
összességében a nemzeti képviselettel rendelkező országok lakosai a teljes befektetés mintegy 47%-át invesztálták a projektbe.

A statisztikák megerősítik a SOLARGROUP stratégiájának sikerét, így a vállalat továbbra is követni fogja azt: a közeljövőben Új nemzeti képviseleteket nyitnak majd Nepálban, Peruban és Oroszországban.